2015. március 15., vasárnap

MAGVAS HERNYÓKENYÉR

egyszerű hernyókenyér

Most, hogy megtiltották nekünk, hogy vasárnap este friss pékáruhoz jussunk, például azért, hogy ne 3 napos szikkadt zsemlét csomagoljunk hétfőn  reggel a gyereknek - így kénytelenek leszünk a családi vasárnapokat kenyér sütögetéssel tölteni. 
Mostanában ez az egyszerű, általam hernyókenyérnek nevezett kenyér a fejlövésem. Most sima finom lisztből dobtam össze, de természetesen nemesebb lisztekből elkészítve még finomabb.

Hozzávalók

0,5 kg finom liszt +/- 5 dkg
2,5 dkg élesztő
1 t.k. cukor
3 dl víz
0,5 dl olíva
1.5 t.k. só
5 dkg salátamag keverék


Elkészítés

Az élesztőt langyos cukros vízben futtassuk fel.
A lisztet szitáljuk egy tálba, adjuk hozzá a sót és olívát, majd öntsük rá az élesztős vizet.
Keverjük el, majd borítsuk deszkára és alaposan dolgozzuk ki, hogy egy rugalmas, jól formázható tésztát kapjunk.
Szórjuk a magvakat a deszkára és dolgozzuk a tésztába.
Pihentessük addig, amíg a duplájára nő.
A megkelt tésztát lazán dolgozzuk át, majd formázzunk belőle egy hosszú csíkot.(a két oldalát mindig hajtogassuk alá)
Fektessük egy sütőlemezre, fogjunk egy ollót és vagdossuk be vele végig a tetejét.
Megint hagyjuk állni legalább 20 percet, majd kenjük le vízzel és szórjunk rá kevés magot.
A sütőt melegítsük elő 220 fokra.
Egy tűzálló tálkát töltsünk meg jéghideg vízzel.
Tegyük a kenyeret a forró sütőbe, a sütő aljába pedig a jeges vizes tálkát.
30 perc alatt süssük készre a kenyeret.
Az elkészült kenyeret spricceljük le hideg vízzel, terítsük le egy ruhával és hagyjuk 10 percet pihenni.
Tökéletes mini szendvicsekhez.




2015. január 10., szombat

LAZACOS TRICOLOR CSAVART TÉSZTA PÓRÉVAL ÉS FEHÉRBORRAL

lazacos tészta

Végre szakítottam egy kis időt erre az árván hagyott blogra is. 
Talán lesz megint időm és tele tudom majd pakolni jobbnál jobb receptekkel.
Ez az egyik nagy kedvenc a lazacos tészta. Általában zöld tagliatellével készül, de most más tésztával próbálkoztam  és így is zseniálisnak találom,  ízében és kinézetében egyaránt.

Hozzávalók

25 dkg lazacfilé
10 dkg füstölt lazac
15 centis póré
50 dkg tricolor csavart tészta
1 dl fehérbor
3 dl habtejszín
1/2 k.k. só
1/2 k.k. bors
2 csipet szárított oregánó
3-4 friss bazsalikomlevél
2 csipet Cayenne bors v. chili
2 e.k. olíva



Elkészítés

A tésztát főzzük ki lobogó sós vízben. Óvatosan, csak fogkemény legyen, ne valami massza.
A lazacot vágjuk 1,5 centis nagy kockákra.
A pórét karikázzuk fel.
Az olívát hevítsük .
Dobjuk a lazacot az olajra, szórjuk rá az oregánót és hirtelen süssük át minden oldalról. Ez 1-2 perc csupán. Öntsük fel a fehérborral, amikor hevesen forr, jöhet a tejszín. Amikor már a tejszín is forr, következik a póré és a füstölt lazac. Ízesítsük sóval és borssal és a friss bazsalikommal, amikor kissé behúz a tejszín, már kész is.
A tésztát szűrjük le, öntsük a ragura egy kevés főzővíz kíséretében, óvatosan forgassuk össze, majd tálaljuk. 
Egy-két lazac szét fog esni, akármilyen óvatosak vagyunk, de ez nem baj.



2014. október 4., szombat

BOLOGNAI SPAGETTI

Bolognai spagetti
Egyszerű és nagyszerű étel. Gyakran készítem, mert a gyerek nagy kedvence. Időnként pennével, néha lasagne-nak elkészítve, bármilyen formában jöhet neki.

Hozzávalók

1 csomag tricolor spagetti
40 dkg marha darált hús
1 nagy fej v. hagyma
1 konzerv hámozott paradicsom
0,5 l. sűrített paradicsom
1/2 zeller
1 t.k. szárított bazsalikom
1 t.k. szárított oregánó
1 k.k. bors
2 ág friss rozmaring
1 k.k. kakukkfű
1 gerezd fokhagyma
2 babér
1 t.k. só
1 t.k. cukor
1 marék friss bazsalikom
2 e.k. olíva
reszelt parmezán a tetejére, de elhagyható


Elkészítés

A hagymát aprítsuk, majd süssük üvegesre az olíván. Vegyük nagyra a lángot és adjuk a húst a hagymához és pirítsuk meg. Ízesítsük oregánóval és bazsalikommal. Amikor átpirult a hús, öntsük hozzá a hámozott paradicsomot, adjuk hozzá a többi ízesítőt (ne féljünk a fűszerektől).
Amikor felforrt vegyük kisebbre a lángot és hagyjuk főni. Pár perc után öntsük fel a sűrített paradicsommal is és főzzük jó sűrű szósszá, ez olyan 35-40 perc. Kóstoljuk, ha kell sózzuk, vagy édesítsük.
A tésztát lobogó, sós vízben főzzük fogkeményre, szűrjük le és picike főzőlé kíséretében adjuk a raguhoz. Fél percig főzzük össze, kapcsoljuk le a lángot és adjuk hozzá a friss bazsalikomot. Sajttal vagy nélküle frissen tálaljuk.



2014. augusztus 31., vasárnap

BARACKOS TÚRÓS RÉTES EGYSZERŰEN ELKÉSZÍTHETŐ HÁZI TÉSZTÁBÓL (nem húzott)

barackos tűrós rétes házilag

Rákaptam erre a házilag elkészíthető rétestésztára. Többször készült már és többféle ízesítéssel. Most egy túrós sárgabarackos került az asztalra. Valami isteni és tényleg viszonylag egyszerűen kivitelezhető.

Hozzávalók

3 rúdhoz

25 dkg liszt
1 tojás
10 dkg zsíros tejföl
1 csipet só
1/2 evőkanál ecet
5 dkg zsír

50 dkg tehéntúró
6-8 szem sárgabarack
5 evőkanál vaníliás cukor (ízlés szerint) + a barack leszórásához
1 t.k. vaníliakivonat
2 evőkanál tejföl
1 citrom reszelt héja
1 k.k. fahéj


Elkészítés

A barackokat vágjuk nagyobb gerezdekre. Cukrozzuk és fahéjazzuk le és pár csepp citromlével hagyjuk állni.
A túrót ízesítsük kedvünkre, adjuk hozzá a tejfölt és keverjük ki szép simára.
A tészta hozzávalóit tegyük egy tálba és gyúrjuk össze. Gyorsan össze fog állni. Majd borítsuk deszkára és alaposan dolgozzuk ki.
Az elkészült tésztát nyújtsuk hosszúkásra és vastagon kenjük le fagyos zsírral, majd tekerjük fel. Fóliázzuk le és pihentessük a hűtőben 1 órát, ha 1 napot áll, az sem számít.
A kipihent tésztát vágjuk 3 egyenlő részre.
Lisztezett deszkán egyenként gyúrjuk át, majd nyújtsuk olyan vékonyra, amekkorára csak tudjuk.
Kenjük rá a túró harmadát, együk rá a beízesített barackokat és tekerjük fel. A végeit dugjuk alá, kenjük e zsírral a tetejét. Minden rúddal végezzük el ezt a műveletet.
A sütőt melegítsük elő 200 fokra és k.b. 20 perc alatt süssük aranylóra.
Az elkészült réteseket vastagon porcukrozva tálaljuk.







2014. július 19., szombat

PÖTTYÖS PISKÓTATEKERCS MEGGYES TÚRÓVAL MEGTÖLTVE

pöttyös piskótatekercs

Macaront szerettem volna készíteni, ezért 5 tojást elkezdtem szétválasztani, de az utolsó sárgája úgy döntött, hogy a már elkülönített fehérjék között landol, így újra kellett gondolnom a dolgot, mert kidobni nem akartam a felütött tojásokat.
Hirtelen a piskótatekercs ugrott be, csak csavartam egyet  rajta. Rengeteg mintás piskótát láttam már, így megszületett az én mintásom is :)

Hozzávalók

5 tojás
5 e.k. liszt
5 e.k. cukor
5 e.k. víz
1 csipet szódabikarbóna
1 csepp ételfesték, vagy természetes színezék

20 dkg tehéntúró
1/2 üveg meggydzsem
1 e.k. tejföl
1/2 citrom reszelt héja
3-4 e.k. cukor


Elkészítés

A tojásokat fehéredésig vertem a cukorral és a vízzel. Amikor eltűnnek a nagyobb légbuborékok, szinte fehér és legalább háromszorosa az eredeti mennyiségnek, akkor jó. (megjegyzem, én a lusta háziasszony kategória vagyok, ezért nem szoktam szétválasztani a tojásokat a piskótához, de aki fél ettől a módszertől, az készítse el hagyományosan)
A lisztet keverjük el a szódabikarbónával és szitáljuk a tojáshoz. Óvatosan egy spatula segítségével keverjük el.
Picike masszát vegyünk ki, amihez adjunk 1 csepp festéket, kakaót, céklaport......, keverjük el.


Sütőpapírt terítsünk a tepsire. 
A színes piskótát tegyük habzsákba és nyomkodjunk nekünk tetsző mintákat rá. Én a legegyszerűbbet választottam a pettyeket.
Tegyük 160 fokra előmelegített sütőbe és süssük 3-4 percig, amíg egy kissé megbőrösödik, ekkor már nem fog elmaszatolódni, amikor ráöntjük a piskótamasszát.
Vegyük ki a sütőből és egyenletesen terítsük el rajta a maradék masszát.
Tegyük vissza  a 160 fokos sütőbe és k.b. 15-20 perc alatt süssük készre.
 Én mindig megnyomkodom a tetejét, a rugalmasságából tudom megállapítani, hogy átsült-e.
A túrót törjük össze és a tejföllel, cukorral és a reszelt citromhéjjal keverjük ki.
A megsült piskótát borítsuk egy lisztezett konyharuhára és még melegen húzzuk le a papírt róla, majd tekerjük fel a konyharuha segítségével és hagyjuk kihűlni.
Tekerjük le a kihűlt tekercset, kenjük rá a túrót, majd a darabos meggydzsemet és tekerjük fel. 
Érdemes lefóliázni és a hűtőben hagyni 1-2 órát, hogy összeérjen, szeletelni is könnyebb lesz.



2014. május 19., hétfő

TÚRÓS KOLBÁSZOS HÁROMSZÖGEK


Régi barátom a leveles tészta megint nagy szolgálatot tett. Ez most nem mélyhűtött volt, hanem előre kinyújtott előhűtött, így még kinyújtani sem kellett.
A töltelék nagyon finomra sikeredett, az apró kis kolbászdarabkák és a snidling igazi élménnyé tették.

Hozzávalók

1 csomag előhűtött, kinyújtott leveles tészta
15 dkg tehéntúró
2 evőkanál tejföl
6-7 dkg házi füstölt kolbász
1 csokor snidling
1 szál újhagyma
1 k.k. só
1/2 k.k fehér bors
1 csipet Cayenne bors
1 tojás a kenegetéshez
szezámmag a szóráshoz



Elkészítés

A tésztát vágjuk 6 x 6 centis kockákra.
A töltelék hozzávalóit egy tálban alaposan keverjük el, de a kolbászt kockázzuk fel és süssük ki előtte, majd csepegtessük le.
A snidlinget  és az újhagymát pedig aprítsuk fel.
A kockák közepébe tegyünk 1 teáskanál tölteléket.
 A tészta széleit kenjük le a felvert tojással, majd hajtsuk háromszögbe és nyomogassuk össze a széleit. 
Tojással kenjük le a tetejét és szórjuk meg szezámmaggal.
180 fokos előmelegített sütőben süssük aranybarnára.
huszon-egynéhány darab lett.



2014. április 7., hétfő

RUMOS KÓKUSZOS KALÁCSKOSZORÚ

rumos kókuszos kalácskoszorú

A megjelenése nem lett a legtökéletesebb, mivel egy koszorúformában sütöttem meg és a forma nem engedte kibontakozni a tésztát. A mikor beletettem, már tudtam, hogy nem lesz jó ötlet, de nem akartam  a tésztát tovább bolygatni. A tanulság, sütőlemezen kell megsütni és a közepébe egy alufóliával bevont konzervdobozt kell állítani. Mindig így készítem, nem tudom miért voltam most ilyen elvetemült. Úgy szép lesz a formája is és szépen megnő.
Na, mindegy az ízén semmit sem rontott a nyomorék kinézete.

Hozzávalók

40 dkg liszt
1 tojás
8 dkg olvasztott vaj
2,5 dkg élesztő
1,5 dl tej
1 csipet só
2 evőkanál vaníliás cukor
1 evőkanál rum

5 dkg tejcsokoládé
5 dkg étcsokoládé
10 dkg vaj
10 dkg kókuszreszelék
2-3 evőkanál nádcukor
2 evőkanál rum v. rumaroma



Elkészítés

Az élesztőt morzsoljuk el a langyos tejben, adjunk hozzá 1 kanál cukrot és hagyjuk felfutni.
Közben készítsük el a tölteléket. Vízgőz felett olvasszuk meg a csokoládét és a vajat. Amikor felolvadtak, keverjük hozzá a kókuszreszeléket és a rumot. Tegyük félre.
A lisztet szitáljuk egy tálba, adjuk hozzá a tojást, sót, cukrot és a tejben felfuttatott élesztőt és a rumot. Alaposan dolgozzuk össze, majd egy lisztezett deszkán gyúrjuk rugalmas tésztává. Takarjuk le és 20 percet pihentessük.
Nyújtsuk egy hatalmas téglalappá, kenjük rá a tölteléket és a hosszabbik oldalánál kezdjük el feltekerni. A két végét dugjuk egymásba. 
Tegyük egy sütőpapírral bélelt lemezre, a közepébe tegyünk egy konzervdobozt. 
Kenjük le tejjel, szórjuk meg nádcukorral és 2 centinként a széleit vagdossuk be körben.
170 fokon hőlégkeveréssel 30 perc alatt süssük szép barnára.
Amikor kivesszük a sütőből, még melegen szórjuk meg nádcukorral és kókuszreszelékkel.
A teteje ropogós lesz a nádcukortól, belül pedig foszlós, puha. A töltelék is krémes marad a vajtól.
Aki édesebben szereti tegyen több cukrot bele.





2014. március 23., vasárnap

MEDVEHAGYMÁS VARGÁNYÁS TRICOLOR TÉSZTA

vargányás, medvehagymás tejszínes tészta

Annyira egyszerű elkészíteni ezt a finomságot és egyszerűen megunhatatlan. Elég gyakran szerepel az étlapunkon ez az étel mert a bolognai mellett ez a másik nagy kedvence a gyereknek, most is az ő kérésére főztem. 
Persze medvehagyma került bele pluszba, mert ki kell használni a rövidke szezonját. A tésztát helyettesíthetjük pennével vagy spagettivel, de ez egy annyira jópofa és finom tészta érdemes kipróbálni olyan, mint egy rugó. 

Hozzávalók

50 dkg  Trottole Tricolore tészta (persze lehet más is)
40 dkg gomba
3 dkg szárított vargánya
10 dkg füstölt sonka
3 dl tejszín
1 dl forró víz
2 e.k. reszelt parmezán
1/2 csokor petrezselyem
10-15 medvehagyma
friss oregánó
1 t.k. szárított oregánó
1/2 t.k. szárított bazsalikom
1/2 k.k. füstölt paprika
1 k.k. só
1 k.k. bors
kevés reszelt sajt
1-2 e.k. olíva


Elkészítés

Lobogó, sós vízben főzzük fogkeményre a tésztát (k.b.  9 perc).
A gombát tisztítsuk meg és vágjuk vékony szeletekre.
1 dl forró vízbe áztassuk be a szárított vargányát.
Az olajat hevítsük fel és tegyük bele a felszeletelt gombát. Szórjuk meg kevés szárított oregánóval és kevergessük addig, amíg kiengedi a levét, majd elfövi.
Ekkor adjuk hozzá a vargányát és a nagyobb darabokra tépkedett sonkát. 
Fűszerezzük a bazsalikommal, oregánóval, füstölt paprikával, sóval.
Amikor a sonka is kezd pirulni (1-2 perc), öntsük fel a vargánya kiázott levével és a tejszínnel. Forraljuk össze, borsozzuk meg és adjuk hozzá a reszelt parmezánt.
A kifőtt tésztát szedjük a szószra. Szórjuk rá a felaprított medvehagymát és petrezselymet, keverjük össze és azonnal tálaljuk. Ha sűrű a szósz a főzővízzel hígítsuk.
Reszelt sajttal vagy anélkül is fogyaszthatjuk.